
Jan Johnston - Flesh
AIDA - Corvana / Rem. Me (1999)
J.O'Callaghan - Never Fade Away
C.L. & M.T. - This Christmas (1995)
Dubfire - I Feel Speed
további zeneajánlóimEgy cég, ahol megbecsülik az ember munkáját:
Aztán egy réteggel lejjebb egész ritka üveges söröket is találtam. :)
Ma nyílt meg a 11. ARC plakátkiállítás a Hősök tere mellett, az 56-osok terénél. Délután el is mentünk megnézni. Az alábbi 3 különösen tetszett:
- Te érted ezt a plakátot?
- Nem. Te?
- Én se. Jó hogy veled jöttem, így nem érzem magam hülyének, ha nem értem.
<3 :ö
ő: pillanat, megszámolom a cukorkákat
[...]
ő: lilából van a legtöbb, és az a második legfinomabb
én: te... laptoptól jobbra, kicsit fentebb. mit keres ott az a BIZONYÍTVÁNY? :D
ő: van bizonyítvány?
[...]
ő: jaaa
ő: nem raktam el szerintem :)

én: olvastam az sms-ed
ő: és mit szóltál?
én: hogyhogy eszedbe jutottam ennyi idő után?
ő: hiányoztál
én: hajnali 3-kor?
ő: veled álmodtam
Nos... Van egy darab szabad trancetraffic meghívó. Aki tudja miről van szó, itt kommentben lehet rá pályázni, mondjuk 1 hétig. Írd bele, milyen zenei stílusokat szeretsz, és azt is, hogy milyen más hasonló oldalon vagy, milyen aránnyal.
Szeptember elsején este választok, vagy ha nem tudok, sorsolás. :)
UPDATE (2010-09-01): a meghívó elkelt, köszi!
én: hát akkor majd beszáll ő is
ő: 3-asban, nem?
én: UGYANAZ :D
ő: jaja :)) ismerlek...
ő: vagy te ismersz
én: vagy a kettő együtt? ;)
ő: vagy ismerjük egymást
én: :D na igen...
ő: nekünk felesleges beszélgetni, úgyis tudod mit akarok :)
Követed a mindenféle internetes rádióműsorokat? Kívülről tudod az ASOT, GDJB playlisteket? Van szabadidőd van? Az első néhány ütemből megismered a zenék nagy részét?
Ha a kérdések nagy részére igennel válaszoltál, a playlists.hu csapatában a helyed!
Az oldal főszerkesztője, régi barátom, Colbee kéri a segítségeteket az oldal szerkesztésében. Részlet az idevágó leveléből:
A Playlists.hu üzemeltetéséhez szeretnék új embereket toborozni, mivel az oldal méretéből kifolyólag már nem vagyok képes egyedül ellátni a vele járó feladatokat.
Tehát ha úgy érzed, tudnál segíteni az oldal működésében, vagy bármilyen kérdésed van a dologgal kapcsolatban, jelentkezz akár itt kommentben, akár a playlists.hu kapcsolatfelvevőjén keresztül.
Éppen ma egy hete, hogy leírtam egy történetet ide a soundblogra ("Nem rohantam tovább" címmel). Akkor még nem gondoltam, hogy ekkora látogatottságra fog szert tenni ez a bejegyzés. A statisztikákból visszamenőleg megvizsgáltam, hogy hogyan történt.
Egy szó: facebook. 1 hét alatt több mint 200-an "lájkolták". Ez a tevékenység megjelenik az adott ember facebook hírfolyamában, így elég gyorsan terjedt a link. A látogatók kétharmada facebook-ról kattintott. Pár nappal később kikerült freeblog.hu főoldalra is, ez is elég komoly kattintásszámot hozott, az összes látogatások 15%-át adták. Felkerült a turulmeme.com linkmegosztós oldalra is, innen is érkezett néhány kattintás. A "futottak még" kategóriába több kisebb blog került, és érdekes módon twitterről se érkezett túl sok kattintás.
Most először éreztem igazán a facebook lájkolás funkciójának erejét. Úgy tűnik, ha általános, mindenkinek tetsző bejegyzést írok, amit nem csak egy bizonyos kör tud értékelni (bulik, zenék, stb), akkor az az írás futótűz jelleggel végigsöpör a fél interneten (lol).
2010. augusztus 17. tehát a soundblog (lassan 5 éves) történetének egyik kiemelkedően magas látogatószámmal rendelkező dátuma volt, az azt követő pár nappal együtt.
Köszönöm mindenkinek az elismerést!

Azért ez a kombináció valószínűleg nem túl sok embernek volt meg. :)
A dátumokból is látszik, hogy elég sűrű volt a program.
Beállok a benzinkútra tankolni. Kutas odajön, segíthet-e. Mondom, nem, megoldom. Általában érteni szokták elsőre. Ez nem. Elkezdi felhajtani az ablaktörlőket, hogy ő majd lemossa az ablakot. Odaszólok neki, hogy úgyis lemosatom az egészet hamarosan. Eloldalgott. Végre.
Teletankolok, kártya a kezemben, mennék fizetni. Odalép egy 60 év körüli, alacsony bácsi. Ah, még ez is. Már kezdtem magamban szőni a poént, hogy ha van kártyaleolvasója, akkor egy ezrest átutalok. Merthogy elsőre kéregetőnek látszott.
bácsi: Elnézést, kérdezhetek valamit?
én: Kérdezzen. De pénzt biztosan nem tudok adni, hacsak...
bácsi: (elővesz egy cetlit a zsebéből, rajta alig olvashatóan, megkopva egy cím) Meg tudja mondani hol van ez az utca?
én: Így hirtelen nem, de várjon, megnézzük térképen (térkép elő, autó lezár, kis keresgélés). Meg is van! Itt továbbmegy egyenesen, majd a negyedik utcánál jobbra fordul, aztán balra a második keresztutcánál lesz valahol. De mehet busszal is. 1 megálló, és utána kis séta.
bácsi: Biztosan nem találnék oda. Erdélyből jöttem.
én: (nézek rá gondolkozva) Várjon meg itt, kifizetem a tankolást, és kitaláljuk!
Bementem a kasszához. Végig azon gondolkoztam, hol van ebben az átverés. Mit keres ő itt? Megszökött? Hogy jutott el idáig? Miért nem várta itt senki? Legálisan van az országban? Vagy csak valami helyi csöves, és ezt a sztorit mondja el mindenkinek? Visszamentem az autóhoz. Még mindig ott volt. Szkeptikus voltam.
A -1. napon kívül mindenképp ki akartam menni még egy napot a Szigetre. Elnézve a Party Aréna programját, ez nem lehetett más, mint a szerdai, 1. nap. Ezen a napon lépett fel ugyanis Andy Moor és Sander Van Doorn, ráadásul egymás után következtek. Andy nagyon jó bulit csinált 2008-ban a Club Royalban, Sandert pedig tavaly a Transmission bulin, Prágában láttam utoljára, elég meggyőző volt.
A bejárathoz 11 előtt nem sokkal értünk, ahol egyesült rögtönzött kis 4-es csapatunk. A pénztáraknál közel sem volt akkora tumultus, mint a tavalyi Armin fellépés napján, így elég hamar bejutottunk a fesztivál területére. A sátorban éppen Szeifert melegítette be a közönséget, aztán éjfélkor már érkezett is Andy Moor!
Egyszerűen ez az ember olyan zenéket pakolt nekünk, hogy megállásra esély se volt, végigtáncoltuk a másfél órát... Előjött a "már megérte" érzés, és valahogy tényleg mindegyik szám tetszett. Nagyon szeretem a trance-nek ezt az irányzatát, amerre a 3 brit fenegyerek (Gareth Emery, Ashley Wallbridge és Andy Moor) tart. Tökéletes vokálok, harmonikus dallamok, megunhatatlan, utánozhatatlan ritmusok. Ez a receptjük.
Aztán pontban fél 2-kor előjött Sander Van Doorn, aki szintén nagy kedvenc. Ő a keményebb ütemeket képviseli szettjeiben és saját zenéiben is, viszont ezt a legprofibb szinten űzi. Tehát következett 2 óra erőteljes büntetés. A szó legjobb értelmében. Sander odatett! Szettjének vége felé azért kezdtek már fogyni az emberek, de azért az elmondható, hogy elég jól megtelt a sátor.
Itt említeném meg, hogy valami eszméletlen mennyiségű paraszt volt. Izzadt, meztelen felsőtesttel éppen mellettem kellett táncolni, akkora amplitúdóval, hogy hozzámdörgölje magát. Nem hiszem el továbbá, hogy 2010-ben még mindig van, aki kötelezőnek érzi síppal kísérni a ritmusokat, természetesen szigorúan mögöttem, a fülembe, teljes erőből. Tovább nem részletezném, mert mindegy is, lehet ám hogy csak én vagyok antiszociális. :D
A zenék jók voltak, ez a lényeg, és emiatt érdemes volt ott lenni!
ő: rendszerezési mániám van
én: csak a szobádban nem érvényesül eléggé, ahogy láttam :D
ő: ez nem rendetlenség, mert rendszerben van minden
ő: csak ez ilyen más rendszer :D
Így már értem! :))
Tiesto fénykorában, 2001-ben írt egy remixet Jan Johnston egyik számához, a Flesh-hez. Ebben az időben elvakult trance rajongó voltam, így ez a zene is hamar eljutott hozzám. Sokat hallgattam, szerettem. Tipikus példája a 2000-es évek eleji vokálos trance hangzásvilágnak egyébként.
Aztán itt vagyunk 2010-ben. Általában ódzkodok az ilyen újra előrángatott régi nagy zenéktől. Markus Schulz buli a Rióban. Felcsendül ez a szám. Alig hiszek a fülemnek! Érzem, hogy ez valami új változata, és hogy nagyon ízlésesen nyúltak hozzá. Megőrizték az eredeti hangulatot, mégis illeszkedik a mai zenék hangulatába. Nem másoknak, mint kedvenc máltai producerpárosunknak, Tenishiáéknak köszönhetjük!
Hallgasd meg te is:
Dalszöveg az együtt énekléshez:
Óriási emberáradat fogadott a K-hídnál a -1. nap estéjén. Még úgy is vagy fél órát álltam sorba, hogy pofátlankodtam egy keveset, és elővételes jegyem is volt. Nagyjából fél órával a koncert kezdete előtt azért sikerült bejutni a Szigetre, ahol még a hídnál rögtön összetalálkoztam jópár ismerőssel.
Odabent is teljesen irreális tömeg volt. A Kispál merchandise bolt előtt "Autók a tenger felé"-t énekeltünk egy teljesen random másik társasággal karöltve. Aztán, mint mindenki, mentünk tovább a Nagyszínpadhoz. Teltház volt. Mármint, ha lehet ilyet mondani egy szabadtéri helyről. Valahogy beügyeskedtük magunkat, és jobb oldalt elöl elfoglaltuk pozícióinkat, 2-3-4. sorban - ami persze a 3 óra során néha változott.
Fura volt számomra a búcsúkoncertet úgy átélni, mint első nagy Kispál fellépést. Kicsit úgy éreztem, túl későn csöppentem ebbe az egészbe, és mivel ez volt az utolsó, megbecsültem minden percét.
Elhangzott az elvárt ismert számok nagy része, ezeket most nem listáznám. Persze azért egy I like Gemenc-et és egy Hello-t még sokan (köztük én is) el tudtunk volna viselni, de hát nyilván az időbeli keretek miatt muszáj volt válogatni. A fő színpadrész előtt volt egy magasságában állítható, kisebb színpad, ahol néhány szám erejéig a kezdeti felállásban láthattuk a zenekart játszani. Megindító volt. Aztán a vége felé előkerült egy piros-kockás terítős asztal, amit körbeült az egész társaság...
A végén Lovasi azt mondta, hogy kár hogy vége, kár ezekért a számokért. Lehet hogy koncerten már nem (vagy csak nagyon sokára) hallhatjuk ezeket, viszont mindenkinek ott van az mp3 lejátszójában, CD-in az ablumok, fejben a sok dalszöveg, dallamok... Mindenkinél ott él tovább a Kispál és a borz zenekar, ami az elmúlt 23 év kikerülhetetlenül érdekes, tehetséges és szerethető formációja volt.
KÖSZIIII!
Szerintem ennek mindenki életében el kell jönnie egyszer. Az első 20-25 évünkből minimum 1-et külföldön eltölteni. Úgy életvitel szinten. Helyben járni iskolába vagy dolgozni, megtanulni a nyelvet olyan szinten, hogy az alap dolgokban elboldogulj az országban. Kell, hogy jobban el tudd magad helyezni a világban, legyen viszonyítási alapod, szélesítse a látóköröd, és hogy talpraesettebb legyél.
Valamennyi időnek el kell még telnie, hogy felfogjam, mostantól pár ezer km-re vagy, és nem találkozunk akármikor fél óra múlva ott a tónál. Tegnap a Szigeten nagyon jól esett, amikor egyszercsak otthagytad azt a random szép lányt akivel épp foglalkoztál, és odajöttél hozzánk az utolsó néhány számra bulizni. Igazából emiatt is írom ezt a bejegyzést. Na meg van egy kis lelkiismeret-furdalásom, ami miatt én meg elrohantam az én lányaimhoz, és olyan sietősre sikerült a búcsú.
És ne felejtsd, hamarosan MEG LESZEL TALÁLVA! Még ott messze is. :D
Élj a lehetőségeiddel, és érezd jól magad, Matykó!